Csomagok
PCOS Életmód kialakítása
A PCOS-ről egyre többet beszélünk, és nekem nagyon jól esik. Amikor én kezdtem a PCOS utamat, kicsit több, mint 20 éve akkor alig volt magyar információ, így külföldi tudományok kutatási eredményekre tudtam építeni.
A PCOS a fogamzóképes nők 10%-át minimum érinti, de egyre nagyobb arányt mutat a nők körében. A női meddőség körülbelül 70%-ért a PCOS felel Számomra ezt azt jelenti, hogy kiemelten kell foglalkozni a témával, és komolyan kell venni. És te, ha benne vagy, akkor pontosan tudod, hogy igazam van.
A PCOS életmód valójában összetett, és messze túlmutat az étkezésen. Sokan csak addig jutnak, hogy megválogatják a szénhidrátokat, de az igazán jól működő PCOS életmód ettől sokkal több. Nincs egyenétrend, hiszen maga a policisztás ovárium szindróma is számtalan arcát tudja mutatni.
Jó hír, hogy vannak alapelvek, amelyekre építhetünk, de mindenkinek egyéni életritmusa, célja, és tünetei vannak, így ezekre tekintettel kell lennünk.
Ráadásul a 20 éves tapasztalataim, és a szakmai tudásom alapján bátran kijelenthetem, hogy azoknak megy jól, akik tudják, hogy mi miért történik, mit miért érdemes változtatnunk, és ezt a tudást érdemes kombinálnunk a gyakorlattal. Ez egy tanulási folyamat, de ha egyszer megtanultuk kezelni a PCOS-t akkor folyamatosan jól tudunk együttélni vele. Erről a tanulásról szól a PCOS Online programok.
Babaváró Hormonális Rendrakás
Mi okozhatja hormonális oldalról a zavarokat? Lehet szó endometriózisról, PCOS-ről, stressz okozta hormonális eltérésekről, pajzsmirigy alulműködésről, vagy épp Hashimoto-ról. Mind kialakíthatnak olyan hormonális hátteret, ami miatt nem sikerül a gyermekvállalás. Ebben hatalmas szerepe van az életmódnak amit élünk, és nem csupán az étkezés, de minden más is.
Mit tehetünk? Átnézzük együtt az életedet:
hol lehetnek olyan területek, amelyek akadályozhatnak,
milyen a személyiséged, és hogyan aknázhatod ki a legjobban a benned rejlő erősségeket
Milyen életstílust élsz, hogyan étkezel
megmutatom, hogy az adott nehezítő tényezőnek mi lehet a hátterében
átvesszük, hogy hogyan érdemes étkezned
mindent átbeszélünk az étkezés alapjairól és azokról a plusz dolgokról, amivel tökéletesítheted az étkezésed és növelheted a termékenységedet.
Hogyan néz ki a gyakorlatban?
Minden hónapban új étrendet írok neked az állapotodnak megfelelően, 3 hónapon keresztül.
Videós anyagokkal megtanítom, hogy mit miért teszünk a legjobb, legtermékenyebb ÉNed eléréséért
Egyéni konzultációinkon minden kérdésedet felteheted, és átbeszélünk mindent
Csoportos konzultációkon kihasználhatjuk azt, hogy új nézőpontokat láss meg és egymástól is erőt meríthessünk
Endokrinológus- nőgyógyász segítségével videós anyagban átbeszéljük a legjobb megoldási lehetőségeket az állapotodra nézve
Minden ide tartozó területet érintünk: étkezés, sport, stresszkezelés, környezeti tényezők, terápiás lehetőségek, hormonlaborok, időbeosztás, életstílus, női önértékelés.
PCOS Tudástár és Étrend
3 hónapos önállóan feldolgozható programom segítégével elkezdheted a PCOS életmódot. A kezdő beszélgetés után összeállítom neked az állapotodhoz és céljaidhoz igazodó mintaétrendedet 3 hónapra.
Az étrend mellé 5 modulból, több, mint 25 videóból álló oktatást is kapsz, ami részletesen elmagyarázza a PCOS alapjait, a PCOS rövid és hosszútávú hatásait és azok kivédésének vagy a folyamat lassításának lehetőségeit, a megfelelő étkezési alapelveket, feltárja az alkalmazható étrendkiegészítőket, gyógynövényeket és fűszereket tüneteidnek és céljaidnak megfelelően. A program végén pedig nőgyógyász-endokrinológus kolléga segít még jobban elmélyedni a PCOS körbejárásában 2 videós lecke segítségével.
Önállóan feldolgozható anyag, de nem engedem el a kezed, így ha konzultációra van szükséged közben, akkor kérhetsz konzultációs segítséget, 50%-os kedvezménnyel.
Akkor javaslom ezt a programot, ha szeretnéd rendbetenni a policisztás ovárium szindrómával kapcsolatos tudásodat, de nincs időd hetente konzultálni, vagy egyéni tempóban szeretnéd feldolgozni az anyagokat. Fontos, hogy a mintaétrendnél nem tudom figyelembe venni az esetleges ételintoleranciákat, és ízléspreferenciákat, csak részlegesen, azonban az állapotodnak megfelelő étrendet állítom neked össze. Az étrend az egyik legfontosabb alappillére a PCOS életmódnak, ha ezt nem rakjuk rendbe, akkor folyamatos küzdelem lesz a PCOS elleni folyamat. Azonban ha egyéni étrendet szeretnél és hetente konzultálni, akkor válaszd a folyamatos együttműködést igénylő PCOS Magic Club programot, mert az lesz a neked való megoldás.
PCOS Kalauz
A 8 részes videós oktatással megértheted mi miért történik, mi a hormonális eltérések oka és összefüggései. Mintaétrendemmel meglátod, mi a jelentősége az étkezésed menstruációs ciklushoz való igazításához, feladatokkal, és kihívásokkal segítelek, motivállak, és egy ingyenes konzultációval várlak a program végén, ahol meg tudjuk beszélni a felmerülő kérdéseidet. A programot azoknak ajánlom, akiket nemrég diagnosztizáltak PCOS-sel és szeretnének tisztábban látni, hiteles információk alapján elindulni a megfelelő életmód kialakításában. Az alapokra van szükségük, mert sokkolta őket, micsoda következményekkel járhat a PCOS, és fogalmuk sincs merre induljanak. A képzés árának kifizetése után és azonnal megkapod a teljes anyagot, amit önállóan, a saját tempódban tudsz feldolgozni, a végén pedig tudsz kérni ingyenes konzultációt.
PCOS Magic Club
A program része még:
Állapotfelmérés, ami alapján elindulunk
3 hónapos étrend
Heti konzultációk
Gyógyszerész tanácsadás
2 előadás dr. Gődény Sándor endokrinológus-nőgyógyász bevonásával a PCOS mély áttekintéséhez
Feladatok, amivel begyakorolhatod a tudásodat
Zárt facebook csoport ahol a többiekkel is beszélgethetsz, hiszen a csapatban hatalmas erő van.
Igazi mélyvíz. Azoknak, akik elhatározták, hogy jól szeretnék csinálni a PCOS életmódot minden részletében.
A Magic Club 3 hónapos ideje alatt 5 modulban, közel 30 videós leckében tanítalak meg a policisztás ovárium szindróma részleteire és a megfelelő életmód kialakítására.
Átbeszéljük a személyiségedet akadályozó tényezőket, az életmódod kialakításának alapjait.
Átvesszük a PCOS-t kialakító és befolyásoló hormonális változásokat, azt, hogy milyen vizsgálatokra van szükséged
Megértheted, hogy mikor mit jelez és miért a tested neked, és mit tehetsz, hogy támogasd.
Az étkezés alapjai jelentős tudást adnak át neked, hogy mit érdemes enni, és miért, és mikor. Hogyan állíthatod össze az ideális étrendet magadnak is, és ezt be is gyakoroljuk.
Mit kell finomítanod a legújabb kutatásoknak megfelelően az életmódodban, beleértve az étkezésed, a sportot, a stresszkezelést
Milyen étrendkiegészítők közül válogathatsz és mi alapján válassz, hogy ne vegyél meg semmi felesleges dolgot, de mindent amire valóban szükséged van?
Pszichológiai aspektusok, a változás sikeréért és a nőiesség visszanyeréséért és megerősítéséért.